Küldte: Norbi
Ádám barátomat már vagy ezer (de legalább 2)éve nem láttam, amikor sikerült összefutni a hazafelé vezető vonaton.. Dumáltunk erről-arról, gondoltam vagánykodok picit a főiskolás élet szépségeivel, de az ő szoriján egészen egyszerűen könnyesre nevettem magam:
„Képzeld, pár hónapja voltam haverokkal annak rendje és módja szerint megünnepelni az új munkahelyemet… Sör- tömény- sör- tömény, majd olyan 4-kor éreztük, hogy ideje a távozás mezejére lépni. Mivel elég csúnyán be voltam karcolva, ezért haverom elkísért a bejáratig, mondván onnan boldogulok.
Namármost én szabványos 10emeletes panelban lakom a hetediken, ahol minden szinten azonos módon helyezkednek el a lakások, de még a szobaelrendezés is hasonló (na itt vettem mély levegőt:D:D). Megnyomom a liftben a gombot, kiszállok, majd a kulccsal vesződök, de hálistennek mutter nem zárta az ajtót, így könnyen bejutottam.
A hajnali félhomályban botorkálva, gyorsan ledobom magamról az utolsó göncöt is és szédelegve bedőlök az ágyamba. Sz@rul voltam ezért nem tudtam aludni, csak mereven néztem előre. Valami nem stimmelt…
